4. Phuket-i napok

Phuket egyik elrejtett partja

Phuket talán a legismertebb thaiföldi hely az európaiak számára. Ez a déli rész, ahova rengetegen jönnek nyaralni, ez a félsziget/sziget, ami tele van bulihelyekkel és strandokkal, turisták ezreit csalogatja.

A Khao Sok Nemzeti Parkból indultunk egy helyi járattal Phuketre. Európai négyesfogatunkon kívül (Adél, két francia útitársunk és én) még 3 helyi bácsi ült a buszon, az első ülések valamelyikén. Nagyon megörültünk, hogy ennyire kevés az utas; én a hátsó üléseken keresztben el is helyezkedtem, hogy majd igen jót fogok aludni, még akkor is, ha a légkondi kicsit erős.  Így tettek a többiek is.
A buszút először is túlontúl zötykölődősre sikerült, hogy bárki is (még Adél is) az igazak álmát aludja, és nem ez volt az egyetlen akadály, amivel elég korán szembetaláltuk magunkat.
Félálomban egyszer csak erős égett szag ütötte meg az orrom. Felültem, annyira erős volt, egyből  köhögnöm is kellett. Körülnéztem: és a leghátsó ülésről már nem láttam, hogy hol ül Adél. Rétegekben állt a busz belterében a füst.

Előrementem a buszsofőrhöz, kézzel-lábbal-angolul-thaiul magyaráztam neki, hogy valami nagyon nem kafa ott hátul; megfulladunk ember!
Csak legyintett egy elég nagyot, hogy azt kellett feltételeznem, ez így jól is van. Nagyon hátulról jött a szag, és hát a helyi utasok is elöl ültek, gondoltuk, mi is. Mind a négyen, alvópozícióból előreültünk. Kinyitottuk az ablakokat, nem segített. A füst hátulról tört előre. Tettem még egy meddő kísérletet hogy a buszvezető tudomására hozzam, hogy nem, ez nem lehet normális szag, kaparja a torkom, könnyezünk tőle, és a francia lány szeme már kezd elég belövellt (piros) lenni.

Adél és a boszikonyha

Végre megálltunk. Azt hittük, megnézi, mi ég, de csak cigiszünetet tartott, amit azért sem értettem igazán, mert elöl a vezetőülésen már elszívott egy-két szálat menet közben. Még jó, hogy fel nem robbantunk. Jobb híján az arcunkra húztunk egy pólót, és hazaüzentem, hogy minden rendben.
Nem-nem, azért álltunk meg, mert még mosdóba is elszaladt, és erre minket is bőszen noszogatott – tudta, hogy messze még a vég. A parkolóban a széles mosolyú thai néni által árult húsnyársakat is megkóstoltuk, láthatólag nagy haverja volt a sofőrnek. Boszorkánykonyha.

És akkor jött az a szakasz, amit a buszsofőr is próbált előre vetíteni, csak mi nem fogtuk az adást: a busz hirtelen átkonvertálódott iskolabusszá. Ezt akkor realizáltuk, amikor 70 (nem mondok nagy számot, szerintem még többen voltak) zöld egyenruhás lurkó özönlött a buszra, 5-6 évestől 15 évesig. Nem nagyon tudtak hogy ülni, már 4-en, 5-en ültek egy üléspáron, és én szívesen ölembe vettem volna egy picurkát, de nagyon idegenül néztek ránk. És ez még csak az eleje volt. Innentől kezdődött csak az igazi móka: a busz 100-150-200 méterenként megállt, volt, amikor szó szerint 3 házzal csorgott lejjebb az utcán, kinyílt az ajtó, leszállt egy gyerek. Felszállt négy. Így növekedett szépen lassan a létszám a buszon, és így csökkent a türelmünk idővel. 2 óra múlva már reméltük hogy Phuketen vagyunk, de még nem: előtte még hazaszállítottuk (házhoz, kapuhoz!) a gyerekek felét.

Itt már majdnem megfelelő létszámú utassal

Mire a Phuket szigetére vezető hídon átmentünk, már megfelelő számú ember tartózkodott a buszon. A hídon átérve megállítottak, és rendőrök lepték el a buszt. Kiszúrtak négyünket (őszintén, nem volt nehéz : 3 szőke és egy barna külföldi, pólót arcukba nyomva lélegeznek a kisablakon kihajolva az első 4 ülésen, mögöttük 40 zöldruhás gyerek) és hátraküldtek minket a csomagokhoz. Útlevelet ellenőritek, kicsit beletúrtak a táskánkba, eredmény nélkül.

Annál nagyobb eredménnyel vizsgálták át azonban a leghátsó sorban ülő thai fiatalembert, aki barátnőjével (15 éves) utazott. Megpróbáltam visszaemlékezni, de nem is tudom, mikor szállt fel a srác, pedig végig elöl ülve skubiztam a felszállókat. Szétnyitották a táskáját, amiben egy nejlonzacskóban sok apró kis fólia tasak volt látható, bennük pirulák és egyéb drogszármazékok.
A srácot és a barátnőjét leszállították.

Nem meglepő amit láttunk: A helyiek is nagyon jól tudják, hogy itt, Phuketen, ahova bulizni jönnek az emberek, jól fogy a drog. Sokszor egy-egy szórakozóhelynek dolgoznak és a hely vendégeit látják el igény szerint. Mindenkit óva intek azonban Thaiföldön (és más országokban is) a drogfogyasztástól, mert a rendőrség célzottan turistákat keres. Hallottunk olyanról is, hogy ha valaki az utcán drogot keres és talál valakit aki elad, az eladó titokban közben felhívja a rendőröket, és amint kezébe veszi az ember a kis tasakot, már meg is lincselték. Természetesen a „drogdíler” magasan jutalmazva lesz a rendőrök által.

Szó mi szó, megérkeztünk Phuketre, a buszállomásra. Fogalmunk nem volt merre menjünk tovább. Az előtörténethez hozzá tartozik, hogy Adéllal Phuketen couchsurf-ölni szerettünk volna (aki nem ismeri, ez egy online hálózat, ahol az emberek ingyen és bérmentve felajánlják otthonukat, kanapéjukat egy-egy éjszakára a megfáradt utazóknak). Volt is egy Phuketen élő, angolt-portugált tanító brazil hölgy, aki elvállalta, hogy házigazdánk lesz 3 napra, amíg Phuketen leszünk, viszont még Khao Sokban láttam az emailt, hogy lemondta a szállásunkat. Így jobb híján újra couchsurföt kerestem, és azonnal vissza is jelölt Beycan, a Phuketen élő török DJ, hogy szívesen fogad minket. Viszont csak másnaptól.

Patong-beach

tipikus turista-klinika: láz, szexuálisan átvihető betegségek, botox és egyéb szépészeti beavatkozások.

Phuket nagy, több fantasztikus partja is van. A buliznivágyóknak azonban a Patong beachet ajánlom, ami a dél-nyugati partszakasz. Az autóbuszállomásról fix árú taxi visz különböző partszakaszokra. Zuhogott az eső, azt sem tudtuk, hol vagyunk, mondtuk a taxisnak, hogy olcsó, max 400 bath /éj szálláshelyre vigyen minket. A kérésünket sikeresen teljesítve kidobott minket egy hostelban, a Patong beachen, ami 300 bathért ajánlott egy éjszakát két főre.

Ledobtuk a cuccokat, egy zuhany alatt újra nővé formáltuk magunkat, felvettük az egyetlen csinos felsőnket, ami még nem ázott el a dzsungelben, és nekivágtunk az éjszakának.
Azt be kell valljam, hogy a hátizsákos utazásban esős időszakban a legnehezebb, hogy soha semmi nem szárad meg, és minden dohos erdőszagú egy idő után. A sportcipőmet egy napja s szatyor-karanténba zártam, mert minden erőfeszítésem ellenére, amióta abban a sötét vizű barlangban a sodrásban gyalogoltunk, nem volt lehetősége megszáradni. Folyamatosan esett, még a táskámra akasztva sem tudott megszáradni. És azt a szagot senkinek sem kívánom…. Adél is ugyanígy érzett a Converse cipőjével. Illetve, hagy javítsam magam: talán ez volt az este, ahol új eséllyel megpróbálta bevetni a cipőt, de mivel elindzulásunk után 2 perccel úgy elkezdett zuhogni az eső, hogy még az étterembe is befolyt, véglegesen feladtuk a szárítási kísérleteket.

 

buli-utca az esős évszakban: mindenhol rózsaszín esőkabátot áruló, vagy viselő emberek. 100 bath az esernyő.

Phuketen az éjszakai élet pont olyan, mint ahogy elképzeltem. Patong beach-en van egy Pub Street, ahol különböző nyugati stílusú kocsmák vannak kis színpaddal, amelyek mindegyikén egy-egy thai banda csinnadratta közepette próbálja kiejteni helyesen a Bruno Mars, vagy David Guetta dalszövegeit. Legnagyobbat akkor nevettem – és igen jól szórakoztam – amikor az I will survive-val próbálkoztak.
Iszogatós hely után az Illusion nevű hatalmas diszkóba vettük az irányt. Ha az ember bulizni indul Phuketen, készüljön fel, hogy az amúgy sem olcsó alkohol itt még drágábbá válik.
Alapigazság, hogy Thaiföldön minél délebbre van az ember – illetve a szigeteken -, annál drágább az élet. Északon, Bangkoktól északra nem olyan drága a mulatság.
Egy 0,33-as helyi sör az élelmiszerboltban 550 Ft-nyi bathról indul, így el tudjuk képzelni, hogy a szórakozóhelyeken ennek többszörösét is elkérik. Szerintem legdrágább húzásunk ( szó szerint, mert szinte fejenként csak pár korty jutott)  ebben a diszkóban történt, a 3 deciliteres 1800 Ft-os Chang sörrel J

A diszkó tényleg pont olyan, ahogy azt elképzelni az ember: színpad, rajta két túlságosan feldekorált de ugyanakkor alulöltözött táncoslány, középen a DJ. A színpadra senki sem mehet fel, még csak meg sem közelítheti: ezt két icipici biztonságiőr igyekszik garantálni. A DJ mögött a kivetítőn színes képek és kavalkád: aki összeállította, tuti methamphetamint fogyasztott. 2 körül még alig voltunk a tánctéren, 3 kor már lépni sem lehetett.

A hely tele volt ausztrálokkal, akik ha meghallották, hogy magyarok vagyunk, büszkén mutogatták tetkóikat, amelyeket István, János stb magyar nagypapáik neve díszített.
Egyszer csak pénz kezdett hullani a bulizókra. 20 bathos papírpénz (kb 160 Ft), tömkelegével. Egy sörünket állta az összegJ

Adél 5-kor megunta a tömeget ( megértem, miután apró thai lányok (vagy kis tudja…) is ragadtak ránk), és hazarobogott egy motortaxival. Francia utitársammal még több franciával találkoztunk, akik itt élnek már egy ideje, és 6-kor elhagytuk a klubbot. Fellélegeztem, de hiába: csak átmentünk az utca másik oldalára, egyenesen a VIP szektorba, 6 thai lány kíséretében. Ekkor néztem körül igazán: a klubban mindenhol óriás képernyők, amelyeken lányok vonaglanak, és a rudakon is. De középen pedig fiúk-lányok buliztak. Egy stripbár-diszkóba csöppentünk. Itt még pár órát töltöttünk, majd egy 102 biliárdasztalos szalonban (megszámoltam) fejeztük be a reggelt. 9-kor.

coconut i have. 

A kicsit megpilledt másnapot Adéllal a Patong beach-en töltöttük (francia útitársaink hazarepültek). Érdemes szétnézni a gyümölcsök között, fantasztikus kincsekre lehet találni az útmenti árusok kocsiján. 

Kicsit szeles volt az idő, de annál jobbak a hullámok. Felettünk ejtőernyős turisták, körülöttünk kókuszt áruló afrikai árusok, talpmasszázst kínáló asszonyok, és kínai csoportok.

Adéllal építettünk egy óriásteknőst, és egy arra verődő kínai csoport megörökítette tabletjükkel fotózva. 8 pozícióból, 100-szor. Már árat kellett volna kivetnünk rá. Főleg, mert a kínai csoport után 2 indiai úriember és 2 török is fotózkodni kezdett a teknőssel – és velünk. Mindig is ilyen hírnévre vágytam…

Én és Morzsi. 

Bázisunk a Patong-beachen

Este motorral és egy baráttal jött értünk Beycan, a couchsurf-ünk, mert a sziget másik, keleti oldalán lakik. Az ott fekvő partszakasz a legtisztább és legérintetlenebb, Kata beach a neve. Mindenképp ajánlom felkeresni, a Katakana beach-csel egyetemben, amelyik egy mellette lévő kis partszakasz. A Kata-beach-en található egy kikötő, ahonnan egynapos túrák indulnak a közel lévő szigetekre. Így látgattuk meg Adéllal a Coral szigetet, ahol snorkel-felszerelést bérelve nagyon sok halat láthatunk.
Az aprótól a fél méteresig, rengeteg színben és formában, csoportban és egyedül, korallok között – lenyűgöző.
Az ember ilyenkor azonban, a felszínen lebegve csak lefelé néz, és nem figyel maga elé. Egyszer véletlen felemeltem a fejem és hátra is hőköltem azonnal: egy fél méteres átmérőjű hatalmas medúza volt előttem.
Mindig érdemes néha előre is nézni, sokáig szenvedtem volna a csípésétől. 

Érkezés a Coral-szigetre

színes nyugalom

Az egynapos hajós kirándulásban az a jó, hogy (az árat kicsit lealkudva a turisztikai irodában) 800 bathért egész nap, kajával, hajóval, felszereléssel élvezhetjük a meleg partot. Nagy szerencsénk volt, talán ez volt az egyetlen napunk a héten, amikor nem esett.
Phuketen, főleg a déli részen több látnivaló is akad a búvárkodáson kívül: az orchidea-farm, vagy a naplemente-néző kilátó a sziget legdélebbi pontján (Sunset-point). Nekünk sajnos nem sikerült megnézni őket, folyamatosan zuhogott, de ezekért (is) majd még egyszer visszamegyünk! Ezenkívül hajókirándulások indulnak a Similan szigetekre (búvárkodó paradicsom, de főleg száraz időszakban élvezhető ) , a Phiphi szigetre, illetve innen eljuthatunk a Phang Nga bay-ben található James Bond szigethez is.

vacsoránk á la Beycan

Beycan & Shine

A surf-bár

egy méretes levélsáska. gyönyörű mozaikos a (levél)szárnya. Megy a thaiföldi rovargyűjteményembe.

Beycan, a couchsurfünk pedig egy angyal volt. Hatalmas tál gyümölccsel várt minket, amit a piacról szerzett be : dragonfruit, passió-gyümölcs, mangó, guava, és még sorolhatnám. Segített nekünk megszervezni a Korall-szigeti kirándulást, egyik este zseniális török vacsorát ettünk. És galambokat etet a párkánya alatt. Oda is fészkeltek, és épp tojást keltenek ki. Megzabálom.

Galambetetés reggeli fényekben

Phuket-i kirándulásunk csak három napos volt, és egy kora reggeli reptéri transzferrel ért véget. Érdemes a nagyobb távolságokat belföldi repülőutakkal megtenni, mert nagyon olcsón lehet jegyet szerezni, és nagyon sok időt megspórol az ember. És az éjszakai busz viszontagságairól még nem is beszéltem. (Airasia például több járatot is indít naponta Thaiföld nagyobb városai között).
Délről Északra repülve, Chiang Mai felé vettük az irányt, magunk mögött hagyva a gyönyörű szigetvilágot.

byebye szigetvarázs

és viszlát Phuket

Utóirat: nemrég kaptam a következő képet Beycantól. Megkóstolta az ajándékot amit vittünk, és igencsak ízlett neki. Csabai forevör.

3. Khao Sok, az igazgyöngy

lélegzetellálító.

Thaiföldi utunk harmadik állomása a Khao Sok Nemzeti Park volt, amely Dél-közép Thaiföldön, Suratthani-val egy szintben található. Véletlen akadtam rá a Lonely Planetben, majd elkezdtem többet és többet olvasni róla: igazi dzsungelbe rejtett kincsnek ígérkezett.

Hol is vagyunk?

A dobpergésre csipkedéssel válaszoló hangyák átvészelése után másnap reggel kisbusz vitt minket Phang Ngaból Khao Sok nevű kis faluba. Míg Adél ( természetesen) végigaludta az utat (elnéztem neki, mivel-  habár ölni tudtam volna egy kiadós alvásért- sok ügyeleten volt túl, amikor útnak indultunk) , addig én bámultam kifelé az ablakon. Az út mellett megint furcsa alakú hegyek, de most nem szigetek képében, hanem csak úgy tornyosultak a sok-sok erdővel, mintha valaki direkt összegyűrte volna őket. A kisbuszban rajtunk kívül 5 terepmintás kezeslábast viselő katona srác utazott. Amikor délelőtt 11 tájban megérkeztünk a célállomás kis falujába (ahol semmi sem volt nyitva két masszázs szalonon és két szépségszalonon kívül), az öt fiú egyenest bement manikűr-pedikűrre.
Kicsit elveszve érettük magunkat, hiszen egy információs iroda sem volt nyitva az esős évszak miatt, és láthatólag megint lekéstük az aznap reggel induló programokat, így bele kellett törődnünk, hogy tervezettnél egy nappal tovább maradunk itt. És ez volt a lehető legjobb döntésünk, amit az út során hoztunk. Ez a kirándulás személyes kedvencem lett.

kis bungalownk, tele gyíkkal, gekkóval, békával, de szúnyogháló is akad.

vendég a fürdőszobában

Bolyongtunk kicsit a faluban, túrazsákunk édes és hasznos, de végtelenül izzasztó terhe alatt, de mivel a kis település összesen 5 turisztikai irodából, 10 masszázs - és szépségszalonból, valamint 10 hostelból állt, nem volt mit tenni, szállást kerestünk. Ha jól emlékszem, Nirvanának hívták a szállást, ahol 300 bath-ért (2400 Ft) kétszemélyes bungalowt lehetett kapni, de mivel esős évszak van, mindig meg kell próbálni alkudni. Megvettük a másnapi két nap-egy éjszaka dzsungelprogramot és a szállást ingyen kaptuk. Nagy kedvencünk lett a helyi macska, aki éktelen nyávogásával vívta ki hírnevét. Nagyon kellett már neki egy kandúr. Kézbe véve furcsa arcokat vágott, de egyébként egy csillagszemű kedves cicc.

Kill me please!

I said kill me! NOW!

A kisházunk kókuszpálmákkal övezett sétányon, igazi földi paradicsomnak tűnt. Pedig szinte még semmit sem láttunk a nemzeti parkból! Első kirándulásunk a ránkszakadt szabad délutánunkon a Monkey-hole nevezetű folyókiszélesedéshez vezetett, ami egy viszonylag gyorsfolyású folyó lelassuló sekély öble, Tarzan indával, és pontban ötkor a folyóhoz inni járó majmokkal. Nem is nevezném kirándulásnak, a bungalowtól pár perc sétányira van.  Egészen naplementéig itt maradtunk, újonnan szerzett francia, lengyel és német barátainkkal.

A majmokat etetni tilos! - hirdeti a tábla. A makákók pontban 5kor jönnek le inni a folyóhoz, ugyanis addig az ő oldaluk nem kerül árnyékba és túl melegen perzsel a nap.

majom a túloldalon!

Miután lencsevégre kaptuk a majmokat, a horvát-lengyel srác beavatott minket a pliff és pluff tengerbe kődobáló verseny rejtelmeibe. Elmesélte, hogy Horvátországban már világversennyé nőtte ki magát a kődobálás. Ha a kő laposabb felszínével érkezik a vízre, nagy placcsanással fröcsköl maga körül; ez a pliff. Ha sikerül egy élesebb, hegyesebb csúcsával vízbe érnie és a kő elmerül, egy mélyebb, ’pluff’ hangot kiadva bluggyan a víz alá. A verseny abból áll, hogy előre meghatározott ritmusban kell a pliffeket és pluffokat generálni. Crazy.

Nagymama pálinkája: tesztelve!

Este szülinapot ünnepeltünk, és Adéllal annyira erősen bizonygattuk, hogy a pálinka minden baktériumot kiirt és ez az utazások varázsitala, hogy gyorsan kiürült az üvegcse a 8 fős társaságban.

Másnap reggel kissé fejfájósan, de haptákba vágva vártuk a 9 órát, amikor útnak indultunk, hogy megéljük első dzsungelélményünket. Egy órás kisbuszozás után megérkeztünk egy aprócska kikötőfaluba, ahol hajóra szálltunk, 15 főre dagadt csoportként. 

Egy órát hajóztunk és a legelképesztőbb látvány fogadott: kiszámíthatatlan alakú szigetecskék, mélyen a szárazföldbe nyúló csatornák, apró folyamok, és néhol vízből kiálló fák: egyszerre volt hajmeresztő és csodálatos.  

elöntött erdőségek titkos maradványai

gyűrthegység elöntött esőerdővel.

Ekkor – mint később megtudtam – a Ratchaprapha nevű mesterséges tavon hajóztunk. 32 évvel ezelőtt építettek egy gátat áramtermelés céljából, amit Ratchaprapha gátnak hívnak. A folyó eltorlaszolásával az egy egész tóvá emelkedett, elöntve a hegyeket-dombokat. Alapvetően gyűrthegységek jellemzőek a területre, sziklákkal, és erdő, erdő, buja erdő mindenhol. Ez a terület a Föld egyik legrégebbi esőerdeje, ahol nem csak esős évszakban van pára és eső.

A mesterséges tó térképe. Minden volt hegycsúcs aprócska szigetté, minden völgy egy-egy vékony öböllé változott. Olyan, mintha megrepedt volna a Föld, és alulról felszivárgott volna a víz. 

Ahogy szeltük a tavat, nem győztük a fejünket forgatni, ahogy párafelhők kúsztak ki a banánfák és bambuszok közül. Érintetlennek és vadnak látszott.

Csepergett az eső, végig ahogy hajóztunk, de meg se kottyant, hisz az édesvíz is az arcunkba csapott.
És egyszer csak kisütött a nap. A víz színe zafírrá változott, elült a szél, és a víz mindent visszatükrözött. Minden felhőt, minden furcsa hegyalakzatot, a párát, a fákat és… színes kis házakat. Megérkeztünk a szálláshelyre.

floating bungalows. Nyugalom szigete egy éjszakára.

a víz színe a lebegő kis házunk ablakából. 

thai hajókészítő. Háttérben a víz még mindig... zafír.

száradó szitakötő. Mozaikos a szárnya. 

A helyiek lebegő házaknak hívják őket, és most az egyszer tényleg lebegett: nem cölöpökre voltak leverve, hanem vízbefektetett rönkökön állt a két sor bambuszházikó. Egyszerű, egy ágy két embernek, talán egy szúnyogháló ha szerencsés az ember, és a domboldalon a vizes blokk, ahol szürkületkor közelharcot kell vívni a majmokkal. 

Adéllal mentünk egy próbakört az esőben két közepesen törött kajakkal. Mire kipakolásztuk a dolgainkat, és menetre készen átöltöztünk (fejlámpa : csekk, cipő ami vizes lehet : csekk, esőkabát : minek, úgyis nyakig fogunk folyóban menetelni), a három helyi srác megfőzte az ebédet: ananászos, bambuszos, édes-savanyú csirke, tofu, rizs, fűszer minden kombinációban. Degeszre ettük magunkat, desszertként görögdinnyét és ananászt kaptunk.

Ebéd után beültünk kis hajónkba és továbbmentünk, egyre vékonyodó csatornában, végül partot értünk. Az idegenvezetőnkkel trappoltunk az esőerdőben, ahol (habár ki volt írva, hogy esős évszakban tilos a belépés) elég nagy volt a sár és a folyók is magasra duzzadtak. Találtunk tarzan-indákat, indahintát… Adéllal elég erősen meginogtattuk emberi (és/vagy felnőtt) mivoltunkat. 

Az idegenvezetőnk percenként megállt és mivel minden egyes bambuszt ismer, mesélte nekünk, hogy ez növény 3 hete, amikor utoljára itt járt, alig volt 40 centis – nehéz volt elhinni egy 2 méteres combnyi vastagságú bambusz láttán. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a friss hajtások fekete, sötétre színezett részeit kerüljük megérinteni, mert vékony tüskéikkel végtelen viszketést okozhatnak, ha nem vigyázunk, hova rakjuk a kezünk. Három folyót is kereszteztünk, mire a célállomáshoz értünk: egy barlang, amelyből a folyó ered. Fejlámpák fel, felesleges ruhák le, és elindultunk sodrással szemben, egy félméter széles barlangban, hegyek felfelé. Egyszerre volt klausztrofóbiás érzetem, kellett kerülgetnem a kígyókat, mormoltam imát, és a sziklamászói tudásomat is elő kellett vennem. Valakinek befuccsolt a fejlámpája, azután egymásnak világítottunk. Az ember nem is hinné, milyen nagy erőfeszítés sodrással szemben sziklát mászni sötétben. Szerintem még a denevérek ürülékükkel is minket céloztak.

Hajóhoz visszafelé még megálltunk egy folyókiszélesedésnél, ami egy természetes úszómedence - rendszert alkotott, vízeséssel, pára-szaunával.

esős évszakban tilos - mi mégis...

idilli kép idegenvezetővel, párával, dzsungellel.

Mire visszaértünk, már az asztalon várt a frissen sütött hal, amit a tóból fogtak. Vacsora után a sötétben a hajóval éjszakai állatlesre mentünk, de szerencsétlenségünkre ’csak’ szentjánosbogarakat és néhány megugró halat láttunk. Esős évszakban nem szeretik magukat mutatni az állatok.
Ebben a térségben a sötétedés olyan pontosan érkezik, mint az atomóra. Este fél hétkor sutty : lehúzzák a rolót. Égető napfényből teljes sötétség két perc alatt. És ha itt, az erdő és tó közepén leszáll az éj, nincs az a reflektor vagy fejlámpa, ami felveszi vele a harcot. 

Természetközeli kirándulásaink alatt rendszerint igen korán tértünk nyugovóra. Mire bekucorodtam az imbolygó házikóba, Adél már rég elvonult. Csak remélni tudtam, hogy jobban érzi magát, mivelhogy a gyomra még nem volt mindenfajta étellel és élethelyzettel kompatibilis. Ennek Adél kárát, de a bungalow körül úszkáló halak előnyét látták: rosszullétei alatt nem egereket itatott, de annál inkább halakat etetett.

vacsora hal

Adél által etetett halak. Isten tudja, miféle körforgásban vettünk részt. 

Másnap korán ébresztőt fújtak, még fél 7 sem volt, amikor a hajóval elindultunk reggel inni igyekvő állatokat meglesni. Most nagyobb szerencsénk volt, mint az éjjel, ugyanis makákókat és gibbonokat is láttunk, illetve egy, legalább húsz főből álló szarvasmadárcsoportot. 

A gibbonok gyorsan a szívembe lopták magukat. Mélyről magas tartományba húzó énekük a területük határát védi. A gibbonok párkapcsolata egész életre szól, az özvegy csak nagyon ritkán talál új párt. A párok együtt járják az erdőt, amelynek egy részét territóriumként uralják. Sikerült párat lefotózni távolról.
Később, mikor egyedül kajakozni mentem, közel mentem a parthoz, és ha én is utánozni kezdtem énekük, egyből „válaszolni” kezdtek, azaz kikiáltották, hogy menjek el onnan gyorsan, mert az az ő birodalmuk.

Másik hangoskodó nép a különböző bogarak voltak. Nappal visszahangzott a tó párhívó döngésüktől. Valaki a videó alatt mondja is: olyan hangosak, mint a Forma1.

Ébredezik a tó. Reggel 6 óra 25 perc.

A reggeli hajózásról visszatérve ananászos-mézes palacsintát kaptunk reggelire, majd felpakoltuk a hajót, és útrakeltünk, visszafelé a tavon. Két megállót is útba ejtettünk: az egyik egy hatalmas barlang volt, a másik pedig egy ’úszószünet’, különlegesen szép sziklák között.

A barlangban nem lepődtünk meg, amikor tenyérnyi pókot, kígyót, vagy denevért láttunk. A pókok azonban elég ijesztőek, ahogy ott merednek a sarokban, világítő szemeikkel (akárhány is legyen belőlük), vészjóslóan hosszú lábaikkal, mozdulatlan… a hideg is kiráz tőlük. Viszont el kell mondjam, nem volt könnyű terep, tehát aki lábujjaspapucsban indult a barlangtúrára, annak viszonylag kellemetlen perceket kellett átélnie, amikor mezítláb a denevérürülékes sárban pókok között tapicskolt. Sötétből napfényre érve mindenkit friss gyümölcs, és zöldséges sült rizs volt ebédre.

megérkezés a barlanghoz második nap

kilátás a barlang bejáratától

fejlámpák: csekk!

icipici pók ott fenn a ház falán ... ja nem. ez hatalmas és gusztustalan. 

Az úszásra kitalált megállónk egy valószínűleg híres sziklaformáció tövében történt, de előreláthatóan talán már sohasem tudom meg, mivel az idegenvezetőnk utána elaludt, és a történet feledésbe merül. Nem baj, követtük a példáját, és mi is eldőltünk a fedélzeten.

Adél és háttérben az extravagáns sziklacsoport, ahol megálltunk úszni. De csak amíg el nem eredt az eső megint. 

búcsúzóul még egy kép... mert nem tudok betelni vele.

Nemsokára visszaértünk a kikötővároskába, onnan pedig Khao Sok faluba, ahol nem sok időnk volt tétovázni: fél óra múlva indult is a buszunk Phuketre, 2 francia utazó társaságában. Összesen 60 bathot (kb 500 Ft) fizettünk a 3-4 órás útért. Kisbusszal ötszörös áron sokkal kényelmesebben is eljuthattunk volna, nem beszélve az égett szagról, a 60 iskolás gyerekről és a drogcsempészről a hátsó sorban… de akkor még nem tudtuk, milyen útra fizettünk be a thai közösségi távolsági busszal.
Legalább kaland volt.

Legközelebb az európaiak által oly kedvelt Phuketről fogok beszámolni.

 

Adél erre....

én arra... Viszlát!