Ezúttal Távolkeletre kalauzolom kedves olvasóm, ahol Thaiföld és Kambodia rejtekeibe kalandozunk.
Útitársam az első két hétben Adél, akivel már ismerjük egymást a medikusi kollégiumból, ám együtt még sosem utaztunk.
Előkészületek
Mindig vágytam Ázsiába és tudom, hogy márciusban volt szerencsém egy ösztöndíjjal Japánba utazni, de még így visszaemlékezve is: Japán nagyon különbözik mindentől,amit eddig életemben tapasztaltam. Most egy kicsit 'rusztikusabb', természetközelibb kirándulást szerettem volna.
Sokat olvasgattam oltásokról, ki mit ajánl, és számos helyen arról számoltak be az utazók, hogy mindenféle oltás nélkül töltöttek el heteket ebben a térségben (Thaiföld és környéke), és azóta is köszönik, jól vannak. Én mégis úgy éreztem legjobbnak, ha pár vakcinát megismertetek nem e földhöz szokott szervezetemmel. Ráadásul biztos voltam benne, hogy beleszeretek Ázsiába, és így az oltások (hosszútávú befektetésként) még később is jól jönnek. Ráadásul hazaértem után pár héttel kezdem meg a rezidensképzést és a kórházban egyes oltások (Hepatitis A) kötelezőek az egészségügyi foglalkoztatottaknak.
Rövidre zárva ezt a blokkot: Hepatitis A, tetanusz és hastífusz ellen oltattam be magam. Mind 3-5-10évre védettséget biztosít.
Elkezdődik
Az utazást sok tervezgetés, utánaolvasás, couchsurfing keresés és számolgatás előzte meg, de végül (egy rugalmas alapútvonalon kívül) mindig arra az összegzésre jutottunk, hogy majd meglátjuk.
Eljött hát a nagy nap,Adél kivette a szabadságát és elindultunk 60 literes túrazsákjainkkal, hálózsákkal és rengeteg különböző gyógyszerrel.
Circa 20 óra út és egy Qatar - Doha átszállás után érkeztünk Bangkokba.
Én személyszerint hullafáradtan, mert egyszerűen képtelen vagyok repülőn aludni. Annál jobban bosszantott hogy mellettem Adél láthatólag legédesebb (és néha kis bokarugdosásokkal megtűzdelt) álmait aludta.
Leszálláskor ki kellett töltenünk egy hivatalos vízumszerűséget amivel 30 napig (ingyen, igazi vízum nélkül) tartózkodhatunk a 'Mosolyok Országában'. Ennek a cetlinek a benyújtására és az útlevélellenőrzésre egy egyórás sor kivárása után került sor.
Mikor átnyújtottam a papírom a fülkeembernek, elkezdte intézni amit kell majd hirtelen hatalmasat felnevetett. Nem bírta abbahagyni, a másik fülkésnek is megmutatta ahova Adél épp odaparkolt a papírjaival. Megkérdezte, melyik hotelben alszunk. De mi ugye még semmit sem foglaltunk le, és végképp nem hotelben fogunk aludni... a válaszomon nevetett ekkorát. Jobb válasz híján az accomodation (szállás) rublikába a 'Find me on the beach / Megtalálsz a tengerparton' válasszal rukkoltam elő.
Elmondása szerint eddig (reggel 9kor) a már 5 órája tartó munkája alatt semmi vicces nem történt úgyhogy köszöni nekem.
Örülök:)
Megjöttek a csomagok, és az enyémből erős körömlakk szag áradt...Gyanús,nagyon gyanús... kinyitottam és igen. Az egyetlen elhozott, vörös körömlakk kiment a táskában. (Tudom, minek hozok ilyet magammal de gondoltam egyszer elmegyek bulizni és akkor jóljön...). Zsebkendőt nem talált am, úgyhogy a mellette lévő tisztasági betéttel töröltem fel, a szemtanúk teljes megrökönyödésére. Természetesen utána sehol sem talaláltam kukát, ennek következtében köröztem még egy párat.
| tuktuk alku |
Vonattal félóra alatt fillérekért bejutottunk a városba, és az első szembeötlő dolog (a mellkasbavágó 90 fokos párán és 33 fokos melegen kívül) a városba benövő növényzet volt. Két háztömb - focipályányi dzsungel - utca - pálmafaerdő váltogatta egymást. A centrumban, legszigorúbban vett belvárosban azért nem volt sajnos ilyen. Tudtuk, hogy a legfontosabb latvanyossagokat, a kiralyi palotat meg tudjuk nezni egy nap alatt, es annyira kaosznak tunt a varos, hogy ugy dontottunk, meg aznap este ejszakai busszal elmegyunk delre. kovalyogtunk egy-ket orat a hatizsakokkal a mlegebenEzert tuktukba ultunk, es egy ejszakai buszjegyet arusito helyre, peldaul a vasutpalyaudvarra szerettunk volna menni. Ezt a tuktukos meg is ertette, de inkabb tett velunk egy kort az ellenkezo iranyba, hogy hat ~one stop cheaper ~. (azota sem teljesen tudom, mit akart az jelenteni, hogy ha egyszer megallunk valahol, akkor kevesebbert visz minket el. Meg is alltunk valahol, valami turisztikai irodanal, ahol teljesen mas dolgokat akartak ranksozni mint amit mi venni szeerettunk volna, mindamellett, hogy ellenkezo iranyba is mentunk.... Tehat az a gyanum, hogy ha elvisz valahova ahol jegyet veszek, akko rolcsobb az utam, mert kap vissza penzt a turisztikai irodatol. Ne engedjuk magukat, mi is visszaparancsoltuk a vasutallomasra, es amikor latta hogy nem fog reszesedni semmifele bejovetelbol akkor kiabalni kezdett majd belenyugodott hogy csak felarat fogunk neki fizetni a tuktuk-utunkert.)
Adel a Bangkok vasutallomason
A vasutallomason megvettuk az ejszakai sleeping bus jegyunket, otthagytuk a nagy taskakat es nekivagtunk a varosnak. Mindenkinek tanacsolom, hogy taximeterrel menjen, es ne egyezzenek meg az arban, hanem csak hagyjak porogni az orat, mert ugy sokkal olcsobb. Mi megegyeztunk egy 100 bathos arban (1 bath = 8 Ft), amikor beultunk az autoba 35 bathon kezdodott a szamlalo, es megerkezeskor 49-en allt meg.
A latvanyossagok elegge egy kupacon vannak, a regi varosreszben a folyo mellett, bar nem olcso a belepo, mindenkeppen megeri bemenni (ketszer fizettunk 500 bathot belepokent). Akinek utazasa vegere marad Bangkok, azt megertem hogy mar elege van a watokbol (wat=templom). Itt talalhato a Sleeping Buddha, ami hatalmas, es a talpara ra van irva a jo buddhista 108 tulajdonsaga. korulotte kis edenyek sorakoznak, 20 bathert vehetunk 108 ermet, amiket egyenkent bedobalva szerencset hoz az utazonak.
Fekvo Buddha meretei emberi esszel nem felfoghatok.
szerencsethozo ermedobalas
kiralyi palotakomplexum reszlete.
Most is kiralysag Thaifold allamformaja, es a kiralyi par kepe minden utcan ott van, nagyon tisztelik is oket.1700-as evek vegen kezdtek epiteni a palotat es azota folyamatosan csak bovult. minden kiraly szeretett valamit hozzaepiteni.
A templomkomplexum gyonyoru, minden arany es aranyozott. Erdemes kicsit a focsapasrol leterni (ahol a japan es kinai turistak selfie-stickkel vagjak fejbe az embert vagy tabletekkel fenykepezkednek) es akkor lehet narancssarga ruhas monkokat is latni, ahogy imadkoznak. Nagyon visszahuzodoak, megis rendkivul feltunoek a ruhajukban. Majd meg utanaolvasok, hogy hogy is mukodik az az elet.
Keptelenseg megjegyezni, melyik epulet es templom mire szolgal, de nagyon jo erzes elveszni a sok Buddha szobor kozott, az embert atjarja a foldontuli hangulat.
monk -spotting
Buddhaterem. mindegyik arca mas es mas.
A narancsruhak monkok feloldalasan ulnek. A kinyujtott terd vegtelen tiszteletlenseg. Latogatok sem ulhetnek nyujtott labbal.
Jaj majd elfelejtem: a ruha! mindenkepp terdet es vallat fedo oltozekben menjunk, kulonben ugy jarunk mint en, akin 3 reteg ruha volt hogy ezt a feltetelt teljesitsem mert nagyon nem akartam ezert penzt kiadni hogy bereljek ruhat... Ajanlom a fejfedot is mert keptelenseg kibirni ezt a tuzo napot - pedig mi esos evszakban voltunk...
A templomok utan meglatogattunk egy piacot, megvolt az elso Tom Kha Kai leves es Pad Thai elmenyunk is.
eddig birtam a haromreteg ruhat.
Nap vegere azert osszeallt a varos a fejunkben, legalabbis most igy visszatekintve... a hatalmas kaoszban megis kitunik a rendszer, es egsem sietnek itt ugy az emberek, mint Japanban.
ez mennyire furcsa? es kedves is egyszerre. a hosszu haj tenyleg iszonyat meleg.
A templomok utan visszatuktukoztunk a vasutallomasra, ahol egy egesz ejszakanyi hullamvasut vart rank, hogy elvigyen minket delre, Phang Ngara, a szigetek varazslatos vilagaba.
Innen folytatom majd:)
ezek mi vagyunk.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése